Ho-ho-ho. Utólag is boldog karácsonyt szeretnék kívánni minden kedves idelátogatónak, visszalátogatónak, olvasónak, kritizálónak, gazdagnak, szegénynek, szőkének, barnának, vörösnek, színesnek, feketének, fehérnek, utálkozónak, kedvesnek, önzőnek, önzetlennek, egyedülinek, soványnak, teltnek, és mindenkinek/mindennek ami lélegzik, él, és virul. 

Szégyenlem magam amiért nem tudtam több bejegyzést hozni, de azaz igazság hogy az elkövetkezendő 2 hónapban ez lesz a fennállás, a wi-fi miatt. Az új lakásunk annyira új, hogy még semmilyen kábel nincsen beköttetve, így 2-3 hónapot kell várni amíg bekötik őket. Addig egy hordozható wi-fi a megementőnk nekem, és a családomnak is, amin csupán csak minimum 4 eszköz tevénykedik. Eléggé korlátozottak a lehetőségeim az internet világában az utóbbi, és az elkövetkezendő időben is, így óriási bocsánatotokat kérem. A mai bejegyzést sem tervezem túl hosszúra, mert a net csak fogy-és fogy. 

Kezdjük ott, hogy az utóbbi időben ismét elkezdtem kedves, megértő, szeretetteljes emberke lenni, amire ismét csak megint koppantam. Ahogy egy kicsit kedves vagyok az emberekkel, máris hülyének néznek, és megpróbálnak még ennél is hülyébbre venni. Nem elég, hogy én, a kis pesszimista azt gondolja hogy á, ő olyan kedves, biztosan ő is azt gondolja hogy milyen jó barátok vagyunk... Nem, dehogy gondolja azt. Szóval, ez nem elég, ha felteszek egy teljesen normális hangnemben egy kérdést, hogy mégis, hogy van az az xy helyzet, mert én nem értem, (mert ezek mellett hülyének érzem magam, mármint hogy ő biztosan hülyének néz engem, ezért állított olyan választási dolgokat elém, amihez nekem semmi közöm.) és akkor még neki áll feljebb, hogy van bőr a képemen megkérdezni hogy "ez, és ez miért van? elmondod?" (nem kell túl nagy dologra gondolni, tulajdonképpen egy játékról van szó, amivel megvárat, de olyan szinten hogy 3 hónapot mondott, amíg én beállhatok oda. És rákérdeztem hogy miért, ezen pedig kiakadt.) Lényegtelen, a lényeg hogy szeretem amikor hülyének vagyok titulálva, a semmiér.

Nyitottam egy regényes blogot, a blogspoton. A címe még változás alatt van, de talán a "Mélypont" lesz a legmegfelelőbb cím a regénynek. A regényről, és rólam is olvashattok érdekes információkat, illetve az első 2 részt is elolvashatjátok már! 

www.mely-pont.blogspot.com

Úgy döntöttem hogy elhozom nektek azt a tipikus blogger-vlogger kérdésre a választ, hogy mi van a telefonomon. Őszintén szólva, rettenetesen telefon mániás vagyok, mintha celluxal a kezemre lenne ragasztva. Mindenhová viszem magammal, mindig ott van mellettem, és ha véletlen 5 percre nincs velem, már elveszettnek érzem magamat. Hordozható töltőm is van hozzá, így bárhova megyek, az mindig bent van a táskámban, mert nagyon hamar merülök sajnos. Mobilinternet olykor-olykor szokott lenni rajta, ha nagyon szükséges, vagy ha hosszabb időre elutazom, de egyébként nem látom sok értelmét, mivel itthon van wifi (bár, most csak átmeneti) és ha pedig nem itthon vagyok, akkor a barátommal, és mellette pedig nincs szükségem a telefonomra. Sok minden található igazságszerint a telefonomon, és azért is osztom meg veletek, hátha kedvet kaptok egy-egy app letöltéséhez. Bár, van hogy naponta töltődik le új és új alkalmazás a telefonomra, mert mindig találok valami olyat amit aztán letöltök, kipróbálok, és ki is törlök. Jelen esetben ez a véglegesített változata a telefonomnak. Nekem ez a telefon életem második iPhone 5S-e. Az elsőt még Magyarországon vettem, előfizetésesen, és sajnos amikor kiköltöztem akkor elkellett adnom. Sokkal jobban megvoltam azzal elégedve, egyrészt mert az szürke volt, ez meg fekete, mert amikor megvettem nem volt raktáron szürke, így beértem ezzel. Tokokat nagyon ritkán veszek hozzá, van összesen körül-belül 5 db tokom, és azokat váltogatom mikor milyen kedvem van. Jelenleg egy enyhén csillogó, arany színű nyuszifüles tok van rajta, de már ideje lenne lecserélni. 

(Nem fogok alap alkalmazásokat felsorolni, így csak a letöltötteket, vagy azokat, amik alapok, de valamilyen szinten hasznosak)

Na, és akkor nézzük, hogy mi is van a telefonomon.

Hogy hová tűntem az elmúlt hetekben, az egy nagyon jó kérdés. Nem igen szerettem volna túl sok személyes bejegyzést a blogra, de most úgy érzem egy mérföldkőhöz értem a blog terén, úgyhogy úgy gondolom ezentúl belefér. Kezdjük is az elején. Picivel több mint egy hónapja írtam utoljára, és akkor is a Tea Break Awardot töltöttem ki. Azóta rengeteg minden történt velem, úgyhogy egy picit mesélni fogok. Kitérek a mindennapjaimra, az életem nagy változásaira, a blogger közösségre, és nem utolsó sorban a blogra. 
Kezdjük ott, hogy November első felébe Magyarországra repültem, és szokásosan, borzalmas utam volt. Odafelé nem engedtek fel a gépre, majd 2 óra várakozás után elárulták, hogy végülis nem csekkoltam be a neten előtte, úgyhogy nem kaptam helyet a gépen. A következő járattal mehetek. Ez igen mondom, és ez volt reggel fél 7kor. Este fél 8-ra kaptam meg a következő járatot, és annyi szerencsém volt hogy a barátom éppen Istanbulba volt, így ő eljött értem, haza vitt hozzájuk, és ott pihentem estig. Este éjfélkor értem a hotelbe Magyarországon, ami borzasztó volt, ugyanis nagyon fáradt voltam, ezzel az eltolódással lekéstem a transzferem ami Pécsre vitt volna, így márcsak másnap tudtam menni Pécsre, de nekem másnap pedig már Pesten kellett volna lennem, úgyhogy úgy voltam vele, hogy leszarom. Pécsen maradtam 4 napot lazsálva, és nem érdekelt mi intézkedni valóm lett volna, úgy voltam vele, hogy most már mindegy. Így Pénteken felvonszoltam magam vissza Pestre, (Ja, és azt had ne mondjam, hogy a hotelem Keddtől köv. hét Hétfőig fizetve volt, ugyanis így lett volna eredetileg a felállás, de mivel változott a terv ezért potyára volt fizetve 4 napot a hotelem, de sebaj.) és az utolsó beadandóimat éjszaka tudtam elkészíteni, plusz még egy novellát is írnom kellett az 1956-os forradalomról, úgyhogy azt is éjszaka fejeztem be. Semmi jóra nem számítottam a novellával kapcsolatba, mivel szerintem borzalmas lett, gondolhatjátok, egy éjszaka alatt mit lehet összehozni. Tudtam, hogy országos versenyre lesz küldve az iskola által, de úgy voltam vele hogy nem érdekel. Hajnali 4kor sikerült lefeküdöm aludni, reggel 6kor keltem, mivel kezdődtek fél 8kor a vizsgáim, minden tantárgyból. Mivel én távoktatásosan tanulok, így negyedéves vizsgáim vannak. Ha azok nem sikerülnek, akkor buktam az egészet. A vizsga nap katasztrófa volt, a szervezettség úgyszintén, viszont sikeres, sőt! jó, vizsgákat tettem. Úgyhogy elégedett fejjel mentem vissza a hotelba (délután 6kor, ugyanis reggeltől addig tartottak a vizsgáim), ahol úgy voltam vele hogy megérdemlek egy óriási pizzát, egy nagy adat sültkrumplit, egy adag roston sült sajtot, és még egy adag párolt zöldséget. Természetesen ennek a fele a kukába landolt. (Jó tanács: sose vásárolj/rendelj amikor nagyon éhes vagy, mert képes vagy túlszárnyalni azt a mennyiséget, amelyet valójában megtudsz enni!). 

Ezek után márcsak a Vasárnap volt hátra, amikor egy barátnőmmel találkoztam, aki nagyon aranyos volt, neki Törökországban él a barátja, így havonta szokott ide látogatni, mármint tőlem messze, de ide az országba. Beültünk a starbucksba és ittam végre Pumpkin Spice Lattet, amit egyébként én már itthon még az ősz folyamán elkészítettem, és azt kell hogy mondjam hogy a saját készítésűm sokkal finomabb volt mint amit adtak. Úgyhogy, ha gondoljátok akkor a receptet majd leírom. 

Hétfőn ismét útnak indultam vissza haza, Törökbe, úgyhogy vártam hogy a repülőn, repülőtéren milyen szerencsétlenség fog még érni. Hát, ért is. Körülbelül majdnem lezuhantunk. (Jó tanács: sose kapcsold be a kis képernyődet, és ne figyeld, hogy milyen magasan vagy éppen, vagy hogy hol vagy éppen, mennyi idő van vissza a leszállásig) Arra keltem fel, hogy rángatózik a gép, ugyanis egy turbulenciába kerültünk, ahonnan majdnem lezuhantunk.