Hogy hová tűntem az elmúlt hetekben, az egy nagyon jó kérdés. Nem igen szerettem volna túl sok személyes bejegyzést a blogra, de most úgy érzem egy mérföldkőhöz értem a blog terén, úgyhogy úgy gondolom ezentúl belefér. Kezdjük is az elején. Picivel több mint egy hónapja írtam utoljára, és akkor is a Tea Break Awardot töltöttem ki. Azóta rengeteg minden történt velem, úgyhogy egy picit mesélni fogok. Kitérek a mindennapjaimra, az életem nagy változásaira, a blogger közösségre, és nem utolsó sorban a blogra. 
Kezdjük ott, hogy November első felébe Magyarországra repültem, és szokásosan, borzalmas utam volt. Odafelé nem engedtek fel a gépre, majd 2 óra várakozás után elárulták, hogy végülis nem csekkoltam be a neten előtte, úgyhogy nem kaptam helyet a gépen. A következő járattal mehetek. Ez igen mondom, és ez volt reggel fél 7kor. Este fél 8-ra kaptam meg a következő járatot, és annyi szerencsém volt hogy a barátom éppen Istanbulba volt, így ő eljött értem, haza vitt hozzájuk, és ott pihentem estig. Este éjfélkor értem a hotelbe Magyarországon, ami borzasztó volt, ugyanis nagyon fáradt voltam, ezzel az eltolódással lekéstem a transzferem ami Pécsre vitt volna, így márcsak másnap tudtam menni Pécsre, de nekem másnap pedig már Pesten kellett volna lennem, úgyhogy úgy voltam vele, hogy leszarom. Pécsen maradtam 4 napot lazsálva, és nem érdekelt mi intézkedni valóm lett volna, úgy voltam vele, hogy most már mindegy. Így Pénteken felvonszoltam magam vissza Pestre, (Ja, és azt had ne mondjam, hogy a hotelem Keddtől köv. hét Hétfőig fizetve volt, ugyanis így lett volna eredetileg a felállás, de mivel változott a terv ezért potyára volt fizetve 4 napot a hotelem, de sebaj.) és az utolsó beadandóimat éjszaka tudtam elkészíteni, plusz még egy novellát is írnom kellett az 1956-os forradalomról, úgyhogy azt is éjszaka fejeztem be. Semmi jóra nem számítottam a novellával kapcsolatba, mivel szerintem borzalmas lett, gondolhatjátok, egy éjszaka alatt mit lehet összehozni. Tudtam, hogy országos versenyre lesz küldve az iskola által, de úgy voltam vele hogy nem érdekel. Hajnali 4kor sikerült lefeküdöm aludni, reggel 6kor keltem, mivel kezdődtek fél 8kor a vizsgáim, minden tantárgyból. Mivel én távoktatásosan tanulok, így negyedéves vizsgáim vannak. Ha azok nem sikerülnek, akkor buktam az egészet. A vizsga nap katasztrófa volt, a szervezettség úgyszintén, viszont sikeres, sőt! jó, vizsgákat tettem. Úgyhogy elégedett fejjel mentem vissza a hotelba (délután 6kor, ugyanis reggeltől addig tartottak a vizsgáim), ahol úgy voltam vele hogy megérdemlek egy óriási pizzát, egy nagy adat sültkrumplit, egy adag roston sült sajtot, és még egy adag párolt zöldséget. Természetesen ennek a fele a kukába landolt. (Jó tanács: sose vásárolj/rendelj amikor nagyon éhes vagy, mert képes vagy túlszárnyalni azt a mennyiséget, amelyet valójában megtudsz enni!). 

Ezek után márcsak a Vasárnap volt hátra, amikor egy barátnőmmel találkoztam, aki nagyon aranyos volt, neki Törökországban él a barátja, így havonta szokott ide látogatni, mármint tőlem messze, de ide az országba. Beültünk a starbucksba és ittam végre Pumpkin Spice Lattet, amit egyébként én már itthon még az ősz folyamán elkészítettem, és azt kell hogy mondjam hogy a saját készítésűm sokkal finomabb volt mint amit adtak. Úgyhogy, ha gondoljátok akkor a receptet majd leírom. 

Hétfőn ismét útnak indultam vissza haza, Törökbe, úgyhogy vártam hogy a repülőn, repülőtéren milyen szerencsétlenség fog még érni. Hát, ért is. Körülbelül majdnem lezuhantunk. (Jó tanács: sose kapcsold be a kis képernyődet, és ne figyeld, hogy milyen magasan vagy éppen, vagy hogy hol vagy éppen, mennyi idő van vissza a leszállásig) Arra keltem fel, hogy rángatózik a gép, ugyanis egy turbulenciába kerültünk, ahonnan majdnem lezuhantunk.